Remélem nem lesz rossz ómen, hogy éppen péntek 13-án jelentette be a Haladás-stadiont építő nonprofit kft., hogy a 16 milliárdos aréna hivatalos megnyitóját november 8-án tartják. A sajtóközleményből (meglehetősen rendhagyó módon) sok minden kiderült, például a jegyárak, csak éppen az nem, hogy melyik két csapatot láthatja a közönség, már ha futballmeccs lesz és nem Győzike-show élőben.
Abban talán biztosak lehetünk, hogy a Haladás lesz az egyik csapat, a másik fél kérdéses. A szurkolók közül többen hívtak, hogy akkor kit láthatnak a Rohonci út gyepén. A kft. ügyvezetőjének az 1,2 milliós fizetéséből nem futotta arra, hogy írástudó embert bízzon meg a közlemény elkészítésével és annak információtartalmát is minimálisra csökkentette, így magam jártam utána, hogy vajon a Mikulás-válogatott vagy más csapat ellen játszik a Haladás.
Nos, nem hivatalosan annyit sikerült megtudni, hogy a horvát bajnokság negyedik helyén álló Eszék érkezik. Igen, az a csapat, amely mostanában került Mészáros Lőrinc érdekeltségébe, mint annyi minden a Kárpát-medencében. Ezt azért illett volna bejelenteni abban a sajtóanyagban, amelyben a szurkolókat jegyvásárlásra buzdítja a stadion építtetője. A helyzet abszurditását mutatja, hogy városi képviselőként és egykori Haladás-játékosként sem jutottam tuti információhoz, be kellett vállalnom, hogy Eszék nevének nyilvánosságra hozatalával akár lyukra is futhatok.
Városi legendák szerint korábban szóba került, hogy a Lazio, a Hertha vagy a Dinamo Zagreb érkezik (utóbbi a hírek szerint ingyen is vállalta volna a nyitómeccset), de végül az Eszék lett a befutó. Kétségtelen, az előbbi klubok szombathelyi vendégjátéka nagyobb rangot adott volna az első meccsnek.
A sajtóanyagból az is kimaradt, hogy október végén lesz a megnyitó főpróbája. Ezen a Haladás öregfiúk mellett a magyar válogatott veteránjai próbálhatják ki az új pályát, mellettük a képviselők és szurkolók csapatai vesznek részt a minitornán. A Haladás egykori csapatkapitányaként megkaptam a zöld-fehérek meghívóját, de nagy kérdés, hogy játszhatok-e. Ugyanis a nonprofit ügyvezetője a hivatalos megnyitóig kitiltott a stadionból, kérdés, hogy ez a főpróbára is vonatkozik-e.
Szóval, azt még értettem, hogy a költségeket és azok folyamatos emelkedését titokban kellett tartani, de azért teljesen nonszensznek tartom, hogy a megnyitóra meghívott vendégcsapat nevét sem ismerhetik meg a szurkolók. Szombathely ennél többet érdemel, sokkal többet.